Fekvése
Szomszédos települései Balatonalmádi, Lovas, Paloznak és Felsőörs.
Közlekedés
Alsóörs a 71-es főút mentén helyezkedik el, megközelíthető vitorláshajóval, vasúton a Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca-vasútvonalon, 1909 és 1969 között vasút kötötte össze Veszprémmel, most csak autóbuszjárattal lehet közvetlenül eljutni.
Története
1301. április 9-én a bakonybéli apát és konvent eladta alsó- és felsőörsi szőlőjét, mert ottani jobbágyaik és szőlőmíveseik Csák nembéli Márk fia István és rokonai, báró Cseszneky Jakab fiai garázdálkodásai folytán annyira elszegényedtek, hogy e vidéket otthagyni és a szőlőmívelést beszüntetni kényszerültek.
Nevezetességek
Alsóörs református műemléktemploma
A legnevezetesebb épülete a Török-ház, mely a falu dombon épült részén épült 1500 körül, késő gótikus stílusban. A ház ma kiállítóhelyiségként funkcionál.
Nevezetes épülete a román és gótikus 13. századbeli református temploma, amelynek festett famennyezete 1721-ből való. A templomot barokk stílusban felújították 1807-ban.
A falu határában vörös homokkő bánya üzemelt, ennek köszönhető, hogy sok vörösköves épület és kerítés látható a környéken. A bányát bezárták és rehabilitálták, most amfiteátrumnak látszik a hegyoldalban.
A község központjában üzemel a "Kocsma". Falain belül páratlan gyűjtemény található népi eszközökből és használati tárgyakból. Múzeum jellege mellett kulturális tallkozóhelye a budapesti és a veszprémi szinházi élet képviselőinek.
Egyéb
Strandja megkapta az északi part legjobb strandja címet. A településnek van könyvtára és művelődési háza is.
Sport
A községnek kézilabda- és futballcsapata van, jelentős íjász-, vízisport- és vízitúraélet zajlik nyaranta. Rendelkeznek sportcsarnokkal.
A Balaton-átevező túraversenyen olyan járművel kell az Alsóörs-Siófok-Alsóörs 22 km-es távolságot teljesíteni, melyet emberi erő hajt. A hagyományoknak megfelelően nem elsősorban a bajnoki cím elnyerése vagy a nyolc kategória aranyérmének a begyűjtése a résztvevők célja, hanem az, hogy remekül szórakozzanak, sportoljanak.
Közösségek
Csipkeműhely
Vöröskereszt
A község egyik legrégibb szervezete, melynek 120 fős tagsága van. Még a rendszerváltás előtt megkezdték a II. világháború hősi halottainak emléktábláját készíttetni, melyet 1989. május 28-án ünnepélyes keretek között helyeztek el a református templom falán. Legfontosabb feladatuknak a rászorulók segítését, az idősek támogatását és a véradás megszervezését tartják. A vezetőség minden évben országjáró kirándulást, színházlátogatást szervez a nyugdíjasoknak. A romániai forradalom idején gyűjtést szerveztek, melyet az erdélyi Málnás községbe juttattak el. A kapcsolat azóta is tart. Minden nyáron málnási gyerekek táboroznak Alsóörsön.
Ezüst Híd Horgászegyesület
Ugyancsak régi civil szervezet, melynek taglétszáma az utóbbi években 300 fő körül mozgott. Az évenkénti közgyűlés, a horgásztanya rendbetétele és a horgászverseny megrendezése jelentette a közösségi élet folytonosságát, mivel a tagok nagyobbik része nem helybeli lakos. 1993-ban a horgászegyesület kilépett a MOHOSZ-ból és hét balatoni egyesülettel létrehozta a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségét. Az önkormányzat 33 évre bérbe adta számukra a strand melletti területet, melyen a horgásztanya áll.
Alsóörsi Üdülőtulajdonosok Baráti Társasága
Jelenleg a legnagyobb létszámú civil szervezet a községben, melynek ötszáznál több tagja van. Érdekvédelmi szervezetként jött létre. Félévenként tartanak közgyűlést. Az ország 111 településéről 1137 személynek van üdülőtulajdona Alsóörsön.
Polgárőrség
Viszonylag új szervezet, mely 1992. március 26-án alakult 17 fővel. A polgárőrség működésének anyagi feltételeit a közrend és közbiztonság támogatására 1992-ben létesített Alsóörs Védelméért Alapítvány biztosítja.
Sirály Nyugdíjas Klub
1999. január 6-án az alsóörsi művelődési házban alakult meg Sirály elnevezéssel a nyugdíjasok klubja. Böhm Lászlóné klubvezető üdvözölte a megjelenteket, majd Molnár Károly, aNyugdíjas Klubok Országos Szövetségének veszprémi képviselője köszöntötte az összegyűlteket.
Vallás
Református egyház
A Balaton-felvidék lakossága a török korban teljesen református vallású lett. A török kor végén az egyik német nyelvű összeírásban feljegyezték Alsóörsről, hogy lakosai valamennyienkálvinisták. A török kiűzése után csak idő kérdése volt, és megindult az ellenreformáció. A veszprémi egyházmegye területén Bíró Márton veszprémi püspök a lakosság jelentős részétkatolikus hitre térítette. A Balaton-felvidéki református községekben az ellenreformáció kemény ellenállással találkozott, gyakran előfordult tettlegesség, tömegverekedés, a reformátusokkal szemben karhatalom igénybevétele. Ezekben a küzdelmekben Alsóörs lakossága szilárdan kitartott a vallása mellett, megvédte egyházát, templomát, iskoláját.
Borbás László, volt iskolaigazgató Alsóörsről szóló könyveiben komoly kutatásokat végzett az egyházközség történetére vonatkozólag.
Az egyházközség 1998-től komoly változásokon ment keresztül: Felépítik gyülekezeti házukat több mint 7 millió forintból (1998). 1999-ben nyugdíjba megy a 43 éven keresztül lelkészként itt szolgált Nagy Lajos és meghívás útján Csákberényből egyhangúlag megválasztják Rásky Miklós. A gyülekezet felújítja lelkészlakását (1999), a középkori templomot aSzéchenyi-terv segítségével (2001). A gyülekezet jelenlegi lelkipásztora 1999-től Rásky Miklós. 2005-től a lelkész szerkesztésével gyülekezeti újság jelenik meg, amelyet rövid úton tovább bővítenek, és jelenleg a Kelet-Balatoni Kistérség periodikája évi hat számmal Mandulavirág néven.
Római katolikus egyház
A villatelep kialakulása után az istentiszteleteket minden felekezet a telepen, valamelyik ház telkén, kertjében tartotta a szabad ég alatt. A hívők gondozását a helybeli lelkészen kívül a villatelepen nyaraló lelkészek látták el. Alsóörs római katolikus híveit 1799-től a paloznaki, 1941-től 1945-ig a felsőörsi plébánia gondozta.
Az egyház 1925-ben telket vett, erre kápolnát emeltek, amelyhez harangláb is tartozott. 1936-ig sekrestyét és paplakást is építettek. 1945-ben a gyerekek számárnak növekedése miatt római katolikus iskolát létesítettek, amelyet helyiség hiányában a kápolnában helyeztek el ideiglenesen oly módon, hogy az oltárt szétnyitható deszkafallal elzárták.
Ádám Apartmanház
Apartman Csaby
Apartman Iluska
Apartman Sára
Aranysas Hotel és Bungalow
Balatontourist Európa Kemping
Congeria Panzió és Étterem
Gáspár Annamária Vendégház
Hotel Laroba
Mujzer Vendégház
© 2011. | szallasjegyzek.hu - Szállásjegyzék Kft.